2015. június 11., csütörtök

Vaddisznóragu krokettel

Hogy én ma, milyen finomat főztem.. :) Az ember bizony dicsérje meg magát, ha jól teljesített.
Nemrégiben kaptunk egy kis vaddisznócombot, aminek nagyon megörültem, mert nagyon szeretem a vadhúst. Bár, már az előkészületeknél észrevettem, hogy ez nem egy tipikus vadhús, valószínűleg fiatal állat húsát kaptuk. A színe ugyanis jóval világosabb, és az íze sem olyan erőteljes, mint az éretebb húsoké. Ennek ellenére, gyorsan elfogyott. :) Köretként egy kis krokettet készítettem hozzá.

Vaddisznóragu krokettel

Ragu:
  • kb. 80 dkg vaddisznócomb
  • 1 hagyma
  • 2 dl vörösbor
  • 2 l alaplé
  • fűszerek: pirospaprika, só, bors, kakukkfű, borókabogyó, kömény, babérlevél, szerecsendió
  • 1 kk áfonyalekvár
  • 1 ek paradicsompüré
  • 15 dkg gomba
  • 3 dkg vaj
  • 1 ek liszt
A hagymát apróra kockázzuk, egy kevés zsíron megfuttatjuk. Levesszük a tűzről, rászórunk egy evőkanálnyi pirospaprikát, visszatesszük a tűzre, de nagyon figyelünk arra, hogy  a paprika ne égjen le. Hozzáadjuk a felkockázott húst, fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük a vörösborral és az alaplével. Fűszerezzük sóval, pár tekerésnyi frissen őrölt borssal, fél kiskanál kakukkfűvel, csipetnyi szerecsendióval és köménnyel, pár szem borókabogyóval, hozzáadjuk a paradicsompürét és a lekvárt. A hústól függően pár óráig főzzük, a fiatalabb húsnak elég 2 óra, de az öregebb húsnak szüksége lehet akár 4 órára is. Időközönként ellenőrizzük a hús puhaságát. A főzés során pótolhatjuk a levét borral, vagy alaplével.
Körülbelül fél órával az elkészülte előtt, elővesszük a gombát. Megtisztítjuk, felszeleteljük. A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, hozzáadjuk a gombát, rászórjuk a lisztet. Pár percig pirítjuk, majd a raguhoz öntjük - mindenestül. Továbbfőzzük. A vajtól és a liszttől picit besűrűsödik a ragu.

Krokett:
  • fél kg krumpli
  • 2 tojássárgája
  • 8 dkg liszt
  • só, bors szerecsendió
  • zsemlemorzsa a forgatáshoz
  • olaj/zsír a sütéshez
A krumplit meghámozzuk és enyhén sós vízben megfőzzük. Ha elkészült, leszűrjük és kissé kihűtjük, a burgonyát simára törjük. Hozzáadjuk a tojássárgáját, a fűszereket és a lisztet. Összekeverjük, ha nagyon ragadna, akkor adjunk hozzá még egy kevés lisztet. Megforgatjuk a zsemlemorzsában, és forró olajban aranybarnára sütjük.
A krokettel nagyon jól lehet tunkolni a pörköltszaftot. Jó maradékmentő is, a megmaradt krumplipüré tökéletes alapanyaga a krokettnek. Feldobhatjuk még egy kis fokhagymával, sajttal.
A ragu elkészíthető más vadhúsból, például szarvas- vagy őzcombból is.
Jó étvágyat!


2015. június 10., szerda

Linguine paradicsommal és bazsalikommal

Biztosan Veletek is előfordult már, hogy nagyon rákészültetek egy főzésre vagy ételre, és a végén egyáltalán nem úgy sült el a dolog, ahogy elképzeltétek. Ma velem pontosan ez történt. Találtam egy jó kis kölesgombóc receptet, nem az a hagyományos (csokival volt töltve!), ami nagyon megtetszett, gondoltam kipróbálom. A végeredmény: kuka. Valamiért nem sikerült, nem tudom, hogy én rontottam-e el valamit vagy a recept volt hibás. Az eredményt tekintve végül is mindegy. Pár éve az ilyen esetek után áltakában úgy felhúztam magam, hogy képes voltam órákig duzzogni. Ma már más a helyzet :), hűvös nyugalommal konstatáltam, hogy ez nem sikerült. Persze, kissé csalódott voltam, de nem sok időm volt szomorkodni, össze kellett ütnöm valamilyen gyors ebédet. És mi más jöhetne ilyenkor szóba, mint a villámgyors olasz konyha. Gyors ellenőrzés a hűtőben az alapanyagok között, és kezdődhet a főzés!

Linguine paradicsommal és bazsalikommal

  • 25 dkg linguine (nálam teljes kiőrlésű)
  • 10-12 szem jó érett koktélparadicsom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 ek olivaolaj
  • só, bors, friss bazsalikom
  • sajt
A tésztát bő, sós, forrásban lévő vízben kifőzzük. Közben elkészítjük a mártást: a fokhagymát átnyomjuk  fokhagymanyomón, megfuttatjuk a felhevített olivaolajon. Majd hozzáadjuk a félbevágott koktélparadicsomokat, sózzuk, borsozzuk. Pár percig pároljuk, közben a paradicsom egy kis levet is fog engedni, de ez nekünk nem baj, mert a tészta majd magába szívja. A végén hozzáadjuk a bazsalikomot, majd a leszűrt tésztát. Összekeverjük, megszórjuk egy kis reszelt sajttal. Ennyi!
Ha időközben a kölessel barátok leszünk, szólok.




2015. június 9., kedd

Könnyű ebéd, vagy vacsora, vagy aminek jól esik

Egy gyors és egyszerű tippet hoztam Nektek. A nagy melegben sokan nem kívánják a nehéz, meleg ételeket. Ilyenkor jó alternatívaként szolgálhat egy finom kis saláta. Az itt bemutatott recept csak egy verzió, a hozzávalók kombinálásának csak a fantáziánk és az ízlésünk szabhat határt. Az ilyen saláta ráadásul jó maradékmentő is lehet!

Maradékmentő saláta

  • előző napról magmaradt grillezett csirkemell (természetesen frissen is elkészíthető :) )
  • nálam ezen a képen kínai kel (de nagyon szeretem jégsalátával, vagy fodros társával, a lollo rossoval)
  • 2 paradicsom
  • 8 dkg kemény sajt
  • 2 főtt tojás
  • balzsamecet, olivaolaj
A csirkemellet csíkokra vágjuk, a salátát is méretre daraboljuk (ahogyan szeretnénk). A paradicsomot és a sajtot felkockázzuk, a tojással is így járunk el. Egy nagy tálban összekeverjük őket, megsózzuk. Elkészítjük az öntetet: 1:3 arányban keverjük a balzsamecetet és az olivaolajat, nekem kanál a "mértékegységem." Friss fűszereket is használjunk, nagyon feldobják a salátát. Ha nem áll rendelkezésünkre, akkor valamilyen ízesített, pl. bazsalikomos olivaolajjal is ugyanaz a hatás érhető el.


Hűsítő epres finomság

Végre beköszöntött az igazi nyár, és ennek elmondhatatlanul örülök! A forró napokon ilyenkor jól esik valami hűsítő finomság. Sokan készítenek ilyenkor valamilyen sütés nélküli édességeket, de nekem nem okoz gonodt bekapcsolni a sütőt, ha éppen egy kis sütire vágyom. Mivel javában dübörög az eperszezon, igyekszem ezt kihasználni, és minél több mindenhez felhasználni ezt a kis piros gyümölcsöt.
Ez a torta nagy családi kedvencünk, többféle gyümölccsel elkészíthető, de őszintén szólva eperrel a legfinomabb. Könnyű, nem túl édes, és nagyon megéri ezt a kis munkát.

Epres finomság

Tészta:
  • 4 tojás
  • 20  dkg porcukor
  • 20 dkg rétesliszt
  • 1 sütőpor
  • 1 dl olaj
  • 6 ek víz
  • vaj, liszt a forma kikenéséhez
A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, előkészítünk egy 28 cm-es tortaformát, kivajazzuk, liszttel megszórjuk. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájukat a porcukorral fehéredésig keverjük. Hozzáadjuk a vizet és az olajat, majd a lisztet és a sütőport. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd óvatosan a masszánkba forgatjuk. A tésztát beleöntjük a tortaformába, és kb.30 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük! Kihűtjük.

Krém:
  • 250 ml tejszín
  • 2 kis doboz tejföl
  • 3 ek porcukor
  • 1 vaníliás cukor
A tejszínt kemény habbá verjük, majd belekeverjük a többi hozzávalót. A kihűlt tésztára öntjük.
Továbbá kell még:
  • kb.1 kg érett eper
  • 1 csomag Dr.Oetker színtelen tortazselé
Az epreket felszeleteljük, és szépen elrendezzük a krém tetején. Ne spóroljunk vele, minél több, annál jobb. :) Majd a csomagon található leírás szerint elkészítjük a tortazselét, és az eperre öntjük. Egy éjszakára hűtőbe rakjuk, és másnap nagy élvezettel elfogyasztjuk.
 Azért ajánlom a Dr.Oetker termékét, mert a tapasztalataim azt mutatják, hogy ezzel a legjobb dolgozni. Próbáltam más zselatinokat is, és vannak amik nagyon jók plé krémekbe, de ehhez a tortához szerintem ez vált be a legjobban.

a tortazselére várva

az elkészült mű


2015. május 30., szombat

Lasagne bolognese

A nagy klasszikus. Ódákat lehetne zengeni róla. A lasagne bolognai mártással. Ha különleges vendéget várok, általában ezzel szoktam meglepni. Eddig még senki nem panaszkodott. Nem is ismerek olyan embert, aki nem szeretné.
A tésztalapok között megbúvó paradicsomos húsragu, a krémes besamel és a tetején megpirult parmezán...hmmm.
Nem utolsó sorban a gyerkőcök is nagyon szeretik. De nem szaporítom tovább a szót, jöjjön a recept.

Lasagne bolognese

  • 16 lap lasagne
  • 50 dkg darált marhahús
  • 1 l paradicsompüré/lé
  • 2 ek olivaolaj
  • 1 kisebb sárgarépa
  • 1 szár zeller
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl vörösbor
  • só, bors, bazsalikom, oregánó, kakukkfű, babérlevél
  • 0,5 dkg vaj
  • 3-4 ek liszt
  • 6 dl tej
  • szerecsendió
  • sok sajt, parmezán és úgy 5-10 dkg
A húsos raguval kezdjük: a zöldségeket megtisztítjuk, és apróra feldaraboljuk. Én ezt egy kis konyhai aprítógép segítségével szoktam megoldani.  Az olivaolajat felhevítjük, a zöldséget megdinszteljük, majd hozzáadjuk a darált húst, fehéredésig pirítjuk. Felöntjük a borral és a paradicsommal. Fűszerezzük ízlés szerint. Ha szárított fűszereket használunk, akkor most belerakhatjuk, azonban ha frisseket, akkor csak a főzés legvégén, hogy a fűszerek ne veszítsék el az aromájukat! Addig főzzük, míg a hűs meg nem puhul, ez körülbelül 45 percet vesz igénybe.
Előmelegítjük a sütőt 180°C-ra. Elkészítjük a besamel mártást: a vajat felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, kissé megpirítjuk, majd felöntjük a tejjel. Állandó kevergetés mellett addig főzzük, míg besűrűsödik. Közben ízesítjük sóval, borssal és szerecsendióval.
A tepsinket vékonyan kikenjük olivaolajjal. Az alján szétkenünk egy kis besamelt, erre helyezünk 4 lasagne lapot, majd a húsos ragu egyharmada következik. Erre megint egy kis besamel kerül, majd újabb tésztaréteg. Folytatjuk: ragu, besamel, tészta, ragu, besamel, tészta, és egy újabb utolsó réteg besamel. Megszórjuk jó sok parmezánnal, és az előmelegített sütőben 35 perc alatt megsütjük, a sajt jól piruljon meg rajta.
Tálalás előtt nem árt egy keveset pihentetni, így szebben lehet majd szeletelni.
Jó étvágyat!




2015. május 26., kedd

Egyszerű (de nagyszerű) kevert kuglóf

Az első. Ez a kuglóf volt az első sütemény, amit megtanultam sütni, vele kezdődött ez a nagy szerelem. Azóta sok minden mást kipróbáltam már, bonyolultabb, híresebb sütiket egyaránt, de ez mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben. Régi családi recept, amióta az eszemet tudom, megvan. A hagyományos kuglóftól viszont eltér, az ugyanis egy élesztővel készült kelttésztás süti, német területről eredeztethető. Nevét a formájáról és az élesztőről kapta - ezt a nevet vette át a magyar nyelv is.
A bölcs háziasszonyok bizonyára egyszerűsíteni akarták a receptet, ezért találták ki ezt a változatot. Lehet, hogy sokan ismeritek, de a kezdőknek nagy segítség lehet, hiszen tapasztalatból tudom, hogy ebből a receptből könnyen elsajátíthatóak az alapok.

Kevert kuglóf
(24 cm-es átmérőjű formához)

  • 6 tojás
  • 25 dkg porcukor
  • 2 dl olaj
  • 25 dkg rétesliszt
  • 1 sütőpor
  • 2-3 ek kakaó
  • vaj, liszt a forma kikenéséhez
A sütőt előmelegítjük 160°C-ra, a formát előkészítjük: a vajjal kikenjük és liszttel beszórjuk. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájukat a porcukorral és egy kanál vízzel habosra keverjük. Majd az olajat adagonként hozzákeverjük, végül a liszt és a sütőpor következik. A tojáfehérjéket egy csipet só kíséretében kemény habbá verjük, majd óvatosan a masszánkba forgatjuk. Lehetőleg úgy, hogy minél kevésbé törjük össze a habot, ezért érdemes először egy keveset belékeverni, és fellazítani a tésztát.
Az elkészült keverék felét (valamivel több is lehet) a formába öntjük, majd a maradékhoz hozzáadjuk a kakaót és azt is a formába csurgatjuk. Az előmelegített sütőben 45 perc alatt megsütjük, tálaláskor megszórjuk porcukorral.

kis vasárnapi idill :)

2015. május 23., szombat

Kis hamis...rétes

Jó tett helyébe jót várj, tartja a mondás. A múlt héten édesapám tett nekem egy nagy szivességet. Ő természetesen nem várt érte semmit, de én hálám jeléül megleptem az egyik nagy kedvencével, a túrós rétessel. Sajnos IGAZI nyújtott rétestésztát még nem tudok készíteni (ismétlem, még :)), de az egyik ismerősünktől pár éve kaptunk egy receptet, amelyik hasonlít az eredetihez és nem mellesleg finom is. Így ma nem volt akadálya annak, hogy belevágjak a rétessütésbe.

Rétes

  • 25 dkg finomliszt
  • 12,5 dkg vaj
  • 1 dl tej
  • 1 tojás 
  • csipetnyi só
A hozzávalókat összegyúrjuk, 4 részre osztjuk, és egyenként nagyon vékonyra egy sodrófa segítségével kinyújtjuk. Megtöltjük, felcsavarjuk, egy tepsire rakjuk, tetejüket vékonyan megkenjük olajjal és 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül fél óra alatt megsütjük.
Én a mai rétest túrós és almás töltelékkel készítettem.

almás töltelék (2 rúd réteshez):
  • 5-6 alma
  • 2-3 ek cukor
  • 1 kk fahéj
  • 1-2 ek zsemlemorzsa
Az almákat meghámozzuk és lereszeljük. Cukorral és fahéjjal ízesítjük, ízlés szerint mehet bele több vagy kevesebb. A kinyújtott tésztára kenjük és megszórjuk a zsemlemorzsával.

túrós töltelék (2 rúd réteshez):
  • 50 dkg túró
  • 2 tojás
  • 1 dkg vaníliacukor
  • 2-3 ek cukor
  • citrom reszelt héja
  • 1-2 ek búzadara
A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájukat a túróval, a cukrokkal és a citromhéjjal összekeverjük. A tojásfehérjéket felverjük. A túrós keveréket rákenjük a kinyújtott tésztára, rászórjuk a búzadarát, és a felvert tojásfehérjét egy kanállal ráhalmozzuk, nem baj ha nem egyenletes és nem fedi a túrót mindenhol. A tésztát felcsavarjuk, és megsütjük.



a rétesek már tálalva

almás rétes

Lassan jön a cseresznye és a meggy szezon is... :)