2015. október 12., hétfő

Borsókrémleves

Beköszöntött a hűvősebb idő, és ilyenkor, pont mint a legtöbb ember, én is inkább tartalmasabb fogásokra vágyom. Ilyenkor több levest is fogyasztok, ami az én esetemben nagy szó, és nincs is jobb, mint egy krémleves, amely nemcsak a gyomrunkat, hanem a lelkünket is átmelegíti. Ha mindezek mellé még a látványa is vidámabbá tesz, akkor igazán nincs okunk panaszra! :)
A mai leves pont ilyen, ragyogó élénkzöld, és a cukorborsó lágy édes íze a pirított napraforgómag roppanóságával tökéletes párost alkot.

Borsókrémleves

  • 40 dkg mirelit borsó
  • 2 dl tej
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors, kicsi bazsalikom
  • napraforgómag
A borsót feltesszük főni annyi víz társaságában, hogy bőven ellepje. Puhára  főzzük, majd leszűrjük, de kb. 1 dl-nyi vizet benne hagyunk. Simára turmixoljuk, és felöntjük a tejjel. Ízesítjük sóval, borssal, egy kevés (negyed kiskanálnyi) bazsalikommal. Visszatesszük a tűzre, felforraljuk, és utána még kb.5 percig főzzük. Közben egy száraz serpenyőben megpirítjuk a napraforgómagot. Tálaláskor a levesre szórjuk, és hagyjuk, hogy arcunkon végigfusson az a mosoly, amit ez az egyszerű fogás kivált belőlünk. Jó étvágyat! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése